Még ma velem leszel a paradicsomban

Búcsú Orbán László egyetemi lelkésztől

Ragyogó arc, szeretettel teli szív, Istenbe mélyen gyökerező hit - ezek jellemezték a kolozsvári Katolikus Egyetemi Lelkészség (KEL) összetartóját, Jézus követőjét, Orbán László egyetemi lelkészünket. Mély tiszteletünket és köszönetünket szeretnénk kifejezni számára, aki augusztus 9-én a tengeren életét adta egy egyetemista társunkért.

Nem volt még alkalom, amikor az egész lelkészség ekkora egyetértésben imádkozott volna, mint Orbán László önfeláldozó életmentése során. Bár könnyekkel teli szemmel, fájdalomtól túlcsorduló szívvel vettük tudomásul az áldozatot, mégis egy szívvel-lélekkel fordultunk Isten felé, mindenki ott, ahol éppen tartózkodott. Lelkészünk halálával igazi imahálózatot hozott létre, amelyben a fohászok érte, a lelkészségért, barátaiért és rokonaiért szálltak az égbe.

Ám nemcsak szeretetből fakadó halála, hanem embertársaiért mindig ugorni kész lelkülettel beragyogott élete is mutatta, hogy Isten országának építésén fáradozik. Egész testével, lelkével, szellemével, egész lényével bizonyította, hogy a szeretet mindent legyőz. Kimeríthetetlen humora, fiatalos lendülete által a mi nyelvünkön tudott megszólítani bennünket. Amikor kellett megdicsért, amikor szükséges volt, megfeddett, de mindig szeretettel volt irányunkban. Teljes önfeláldozással vezette a lelkészséget, terelgetett bennünket az Isten útján a szentté válás felé. Végül ő maga vált szentté, beteljesítve az Úr igéjét: Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért (Jn 15,13).

Csíntalan gyermekként kezdte, ám fokozatosan kereső emberből a hitben állhatatos Krisztuskövetővé vált, mindenben követve Jézust. Ahogyan a Megváltó életét adta értünk, ugyanúgy ő is meghalt, hogy a társunk élhessen. Jézus keresztáldozatával életünk megszentelődött, lelkészünk szeretetáldozata pedig igazi kinccsé változtatta a megmentett életét. Magunkénak kell éreznünk az áldozatot, hiszen lelkészünk bármelyikünkért kész lett volna az életét adni. Ebből a szeretetből meríthetünk most erőt az újrakezdéshez. Egyetemista barátunk új lehetőséget kapott az Atyától: élettel ajándékozta meg, bebizonyítva végtelen szeretetét és azt, hogy még terve van vele. Viszont Laci (így szólítjuk lelkészünket, hiszen egyben barátunk is volt ő) életét beteljesedettnek látta a Mennyei Atya.

Akaratlanul is feltesszük a kérdést, hogy miért pont neki kellett elmennie, hiszen még fiatal volt, a negyvenedik életévét sem töltötte be. Szeretettel teli lelkületével még annyi jót tehetett volna, példakép volt a számunkra, mérce a szentté válás útján. Mindezek a gondolatok, érzések fájdalmunkból fakadnak. Elvesztettük szeretett lelkészünket, viszont reményeink szerint megnyerte magának az Atya. Emberileg nehéz elfogadnunk, mégis hisszük, hogy élete mottója, amelyben Jézus azt mondja, hogy Még ma velem leszel a paradicsomban (Lk 23,43b) valósággá vált és a Mennyek Országában dicsőíti az Istent.

Ebben a fájdalmas időszakban is tanulhatunk elhunyt testvérünktől. Nemrég, amikor édesanyja szorult műtétre, és nem lehetett tudni, hogy életben marad vagy sem, Laci tanúságot tett Istenbe vetett bizodalmáról. Egy vezetőségi megbeszélésen voltunk, amikor Tiszti (Laci) az édesanyjáért való intézkedése közben csak egy pár percre köszöntötte kicsiny társaságunkat. Bár édesanyja élet-halál között volt, meglepetéssel és édes megborzongással fogadtuk, amikor kisimult bőrrel, ragyogó arccal belépett közénk. Sugárzott róla a szeretet, mert megnyugodott Istenben és átadta Neki a fájdalmát. A legnagyobb szenvedésben, amikor az ember édesanyját veszítheti el, akkor adott nekünk Tiszti lelki energiát a belőle fakadó béke által.

Most ránk vár az embert próbáló feladat: átadni Istennek a megpróbáltatást, a veszteséget, hogy új lendülettel, megerősödve építsük tovább Isten Országát. Imádkozunk a lelkészségért, az új egyetemi lelkészért és a belső békénkért! Laci lelkületével megújulásra készen kell megélnünk az egységet!

Szeretünk Tiszti! Imáinkban tanúságot teszünk Isten előtt a szeretetedről!